A MADÁR CSALÁDI ÉLETE.

Mikor a madár már meg van érve, mi két, néha három éves korában következik be, fiasításhoz lát. Kiválasztja párját - tyúkféléknél bizony törökösen: egynél több jérczét, tojókát is - és aztán első gondja a fészek. Hajh, de az a fészek nem egyforma ám és van is erről a magyarságnak egy kedves, nagyon tanúságos meséje, mely röviden szólva, igy hangzik:

Nagyon röstelte a vadgalamb, hogy csak olyan ágból tákolt, silány fészket tud rakni, holott a szarka nagyon rangos, fedeles fészket épít; megkérte tehát a szarkát, tanítaná meg. A szarka jókedvében vállalkozott is. Imhol nekiálltak, szedtek ágat, ágacskát, selymes füvet, mohát és egyebet, a mi egy czímeres fészekhez szükséges. Azután pedig hozzálátott a szarka a fundámentom lerakásához; a mint pedig ehhez a vastag galyat szedte és rakta, folyvást azt hajtogatta:

Csak így, csak úgy!

A galamb tudákos volt, a vastag galyhoz ő is csak értett valahogyan; azért folyton azt felelgette:

Túdom, túdom!

Erre a szarka méregbe jött, odavágta a galyat, mondván:

Ha tudod, csináld!

Evvel elröpült, ott hagyta a tudákos galambot a faképnél és azért nem tud a galamb mai napság sem becsületes fészket rakni.

Azt talán magyaráznom sem kell, hogy ebben a kedves mesében a szarka cserregése és a vadgalamb búgása vagy burukkolása van nagy elmésen értelmezve.

És valóban, attól a lapos, a puszta földbe, fövenybe vájt gödörtől, a melybe a halászcsér tojja két-három tarka tojását, addig a remekműig, a melyet a függő- vagy az őszapóczinege vagy a nádirigó épít, a fokozatoknak egész sorozatai ismeretesek.

De aztán nincsen is meghatóbb, kedvesebb dolog, mint annak a megvigyázása: hogyan építik azok a remeklő kis madarak fészküket; hogyan röpül a kis párocska felváltva tizezerszer ide-oda, mindenkor hozván piczi csőrében egy-egy mohaszirmot, finom gyökeret, fűszálat, majd gyapjút, szőrt és végre finomságos pelyhet; hogyan rakosgat, fonogat; hogyan forgolódik, nyomkod, mig végre kész a természet egy-egy remeke: a puha fészek.

Lássuk most már az ilyen remeket. A legmesteribb alkotás a függő-czinege fészke - II. kép. A picziny madárka tarka; csőröcskéje árszerű és evvel építi meg a párocska nem is egészen két hét alatt ezt a meleg madárotthont, mely egy fűz lehajló ágára van finom háncscsal erősen odakötve és a nyár, a fűz, a gyékénybuzogány és a bogáncs finom gyapjából, röpülő, bolyhos magvából gondosan megszőve, kirakva; oly tökéletesen, puhán és tartósan, hogy nincs kalapos, a ki igy eltalálná. Ez a fészek zacskóalakú; vékonyabb végén bebúvóval, mely néha csöves alakú is. A fészek mindég a viz fölött, szabadon függöget, úgy, hogy a szellő lágyan ringatja; de a szél, a vihar bezzeg csapdossa is; - se baj, a hajlékony ág enged, se tojás, se poronty ki nem hullhat!

Ez a kis remeklés oly tömött és oly meleg, hogy a dunamenti füzeseket búvó ráczság buzgón szedegeti, felhasogatja, hogy tél idején melegítő kapczának használhassa kis gyerekének lábára. A fészek belső csészéjébe rakja le a tojóka öt vagy hét fehér, szinte csak babszem nagyságú tojását, a melyből az anyaszeretet melege tizenhárom nap alatt költi ki a meztelen, vaksi, tehetetlen porontyocskákat, hogy aztán csodálatosan rövid idő alatt anyányivá felápolgassa.

II. A FÜGGŐ-CZINEGE ÉS A FÉSZKE

No, de mielőtt hogy tovább haladnánk, jó lesz a madártojással is megismerkedni. A ki csak eszi a tojást, könnyen kérdheti, hogy hát ezen mi lehet a megismerni való? Pedig bizony csudadolog az! Van a tojásnak meszes héjja, néha fehér, néha tarka, néha szines, néha iratos. Belül a vastagabb végen van a levegős üreg, aztán a fehérje, aztán a széke vagy szikje, ebben a csira, aztán a sárgája, aztán a zsinórja. Mikor a csira megtermékenyül és a tojó lerakja a tojást, már a hanyat, akkor kezdődik a költés vagy kotolás, melyet néha csak az anyamadár, néha mind a két ivar felváltva végez. Erre az időre pőrére kopaszodik a kotló madár melle, vére kitüzesedik és a kotló madár azon van, hogy a tojást folytonos-folyvást egyformán melegen tartsa: ül rajta reggeltől napestig, alkonyattól reggelig, alig távozva perczekre is. Közben-közben még meg is forgatja a tojásokat, hogy egyformán melegedjenek. Kis madárnál eltart ez a kotolás tiz napig, de a hattyúnál harminczöt napig is. Délszakon a strucz a nap hevét is felhasználja és van madár, a ki erjesztő halomfészket kapar össze s az erjedés melegét használja fel a kotolásra; a madár neve Talegalla.

A meleg folytonossága fejlődésre indítja a nyomástól megtermékenyített csirát. Erezetek futnak széjjel és egy pont lüktetni kezd: a szív ez! Lassanként alakot ölt a fejlődő csira, madárporonty lesz belőle; és a mikor megérik, csőröcskéjével kivágja magát a meszes burokból.

A mi tyúkféle, mint a fürj, a fogoly, a fáczán, a fajd és egyéb, annak finom pehelylyel borított csirkéje, a mint megszáradt, azonnal követi édes anyját; azonmódon a récze, a lúd és egyéb úszó vizimadár aprókája is. Bezzeg a többi madárnak a tojásból kibúvó porontyja meztelen, vaksi, sárga szájszélű és tehetetlen, a melyet úgy kell felápolgatni és ha sok a fészekalja, mint a czinegéknél, nemcsak dolga van a szüléknek, hogy a táplálékot beszerezzék, hanem sorrendet is kell tartani, nehogy valamelyik apró éhen maradjon és elpusztúljon.

III. 1. ÖKÖRSZEM-, 2. TÚZOK TOJÁSA

A madár családalapítása és gondozása a természetnek leggyönyörűbb tüneménye, az emberre nézve pedig nagyjelentőségű és oktató. Ha elgondoljuk, hogy délszakon van kolibrimadár, melynek tojása alig borsónagyságú és ott a strucz, melynek tojása akkora, mint az ember feje - de nálunk is itt az ökörszem tojása, mely nem is a legkisebb, és itt a túzoké, mely nem is a legnagyobb - III. kép -, ám ezekben akár kicsinyek, akár nagyok, egyformán kél az élet az anya- és szülői szeretet melegétől, ott bent egy meszes burokban: elismerjük, hogy nagy és remek dolog az! Inti ez az embert is, hogy családi életében egyforma meleget tartson, legyen párjával szemben odaadó, áldozatra kész, mint a madár; és ivadékával szemben is éppen oly hűséges, gondos, mint a madár.

De te kegyes olvasó, azt kérded éntőlem, hogy hát a madarak között nincsen kivétel? Oh dehogy nincs, dehogy nincs! Ott a kakuk, a ki más madár fészkébe tojja le tojását és így menekül a fentartás minden gondjától. No de hiszen: «ne szólj szám, nem fáj fejem» bizony egy árva szóval sem feszegetem, hogy tud-e ilyenekről emberfia, falu, város - de még a tekintetes vármegye is? - Tud ám! eleget!!

De nem erről van most szó, mert még más dologról is meg kell emlékeznünk, nagy röviden, mert különben vastagra talál hízni a kicsinynek szánt könyv.

A madaraknál rendszerint a hím a szebbik szinű - szemeink előtt van a kakas; a tojó szerényebb. De a ragadozóknál, mint sasoknál, sólymoknál, héjáknál és hasonlóknál, a tojó a testesebb, erősebb, mert a család felnevelése inkább reánehezűl, ez pedig erőt kíván.

A fiókák hamar fejlődnek s őszre kelve már mind anyányiak s a nálunk termők ekkor már mind szárnyaszabadján vannak; a mi vándorfajta, mind el is költözik tőlünk messze délszakra, legtöbbje tengeren kelve át, talán leginkább a Nilus folyó völgyületébe.

A vándorló madár röpülése nagyon sebes. Még a varjú is, mely Dániából Angliába röpül, óránként 27 mértföldnyit halad az északi tenger fölött.

De a fiókák az első esztendőben nem hasonlítanak mindenben az öregekhez és eltelik némelyiknél három esztendő is, a míg tollazata teljes ékességét éri el.

A szinek kifejlődése legtöbbnyire vedlés vagy lohosodás útján történik, a mikor a madár a régibb tollát elhányja s helyébe új növekedik. Némely madaraknál, így vizieknél, a lohosodás oly általános, hogy hetekre tehetetlenekké válnak, nem tudnak röpülni és könnyen áldozatúl esnek.