A ló közgazdasági szempontból hazánk második legfontosabb  állatja; e tekintetben ugyanis a szarvasmarha előzi meg, mert  utóbbiban mintegy kétszer akkora tőke fekszik, mint a lóban, de  hadászati és fuvarozási szempontból a ló mondható  legnélkülözhetetlenebb háziállatunknak. A ló fő haszna  munkaképességében áll, mely főleg paripázás, teherhordás és  teherhúzásban nyilvánul, s a ló ereje, gyorsasága és  kitartásától függ; a középkor kezdetén azonban a hústermelés is  fontos volt a lónál, mert a pogány népek tudvalevőleg lovakat  áldoztak isteneiknek, s ily alkalmakkor lóhússal lakmároztak, de  a papság a kereszténység terjedésével eltiltotta a lóhús  élvezetét, minélfogva undorig fokozódott nálunk a lóhús iránti  ellenszenv; azonban a francia-német háboru alkalmával az  ostromolt párisiak kénytelenek voltak lovaikat levágni, s attól  az időtől kezdve Nyugat- és Közép-Európában szünőfélben van a  lóhús iránti indokolatlan ellenszenv, minélfogva a nagyobb  városokban mészárszékek létesültek a lóhús kimérésére; de a  hústermelés tekintetében a jövőben is csak alárendelt szerepe  lesz a lónak, mert ezután sem fogják a vágóhíd számára  tenyészteni, hanem csak az elaggott v. más ok miatt  hasznavehetetlenné vált lovak fognak a vágóhídra jutni.  Oroszországban és Ázsiában tejtermelésre is használják a lovat,  s a kancatejből erjesztés által szeszes italt készítenek, a  kumiszt (l. o.). Egyjó tatár kanca 200 liter tejet képes  évenként adni. A ló nagysága, mialatt a mar legmagasabb  pontjának a földtől való távolát értik, a fajták szerint 1 és 2  méter között, élősúlya 150 és 1000 kg. között változik.  Legkisebb ló a shettlandi pony, legnagyobb az angol sörös ló. 

 Némely irók feltételezik, hogy a vad ló legalább négy lényegesen  eltérő válfajban létezett, melyek mindegyike megszelidíttetvén,  a ma létező négy lótipusnak vetette meg az alapját. E négy  lótipus a következő: 1. a főleg Kelet-Ázsiában található mongol  ló; 2. az u. n. keleti ló, melynek főképviselője az arab ló; 3.  az u. n. keleti ló, melynek főképviselője az arab ló; 3. az u.  n. nyugati vagy európai nehéz igás ló és végre 4. az európai  törpe v. ponyló. E tipusok keretén belül azonban számtalan fajta  létezik, melyek főleg a tenyésztésnek köszönik létüket.  Leghiresebb s kisebb-nagyobb mértékben nálunk is tenyésztett  lófajták: az angol és az arab telivérló; a pinzgaui, percheron,  ardenni és clydesdali igásló; az amerikai és orosz ügető ló,  stb.

Újabban igen emelkedett a ló ára, mert mindinkább keresik  hadászati, paripázási, kocsizási és fuvarozási célokra, s a  mezőgazdaságnak belterjesebbé való válásánál a földmivelésnél is  több lovat használnak mint azelőtt. Ezért most többen  foglalkoznak a ló tenyésztésével, és különösen oly helyeken  tenyésztik sokan, ahol az okszerü lótenyésztés alapföltétele, t.  i. a csikó felnevelésére alkalmas legelők vannak, mert jó szivós  lovat csak legeltetés mellett lehet nevelni. A legelő  minőségétől függ azután, hogy minő lovak tenyésztessenek, mert  könnyü lovat csak oly gazdaságokban lehet tenyészteni, ahol  rövid füvü szárazabb legelők vannak, mig nehezebb lovak inkább  csak nedvesebb legelőkkel biró vidékeken nyerhetők. Nálunk a  lótenyésztők 3 neme különböztethető meg, u. m. először az állam,  mely a ménesbirtokon (l. Ménes) főleg közhasználatra szolgáló  fedezőmének nyerése végett tenyészt lovat;másodszor a nagy és  kis földbirtokos, tehát a mezőgazda, ki részint a maga  szükségletére, részint eladás végett tenyészt, és harmadszor a  sportember, ki főleg az angol telivérlovat tenyészti, s a  lóversenyeken nyerészkedik vele. A lovat lehet ménesben és lehet  házilag vagy gazdaságilag tenyészteni. A ménesbeli tenyésztésnél  a kancák egész évben hevernek, mert csak csikónevelés végett  tartatnak; ellenben a gazdasági lótenyésztésnél a dolgozó kancák  után nevelnek csikót; előbbi esetben többnyire állami, vagy  mások tulajdonában lévő mének által födözteti kancáit, de a  falusi lótenyésztők gyakran u. n. községi méneket is tartanak. A  ménesbeli lótenyésztés csak nagyobb földbirtokon lehetséges, és  ott is csak akkor, ha a tenyésztő elegendő tőkével bir, mert itt  a mezőgazdaság a ménesnek bizonyos tekintetben alárendeltjévé  lesz azáltal, hogy mindenekelőtt a ménes szükségleteiről kell  gondoskodnia; ellenben a gazdasági lótenyésztésnél utóbbi van a  mezőgazdasági üzemnek alárendelve, minélfogva annak jövedelmét  nem csak nem csorbítja, sőt növeli azáltal, hogy az igás lovak  olcsó pótlását teszi lehetségessé, s eladás által esetleg még  pénzt is hoz.

A lótenyésztésnél legfontosabb az, hogy a tenyészállatok  célszerüen választassanak meg, de miután a tenyésztő rendesen  már meglévő kancái után tenyészt, a mén kiválasztására kell  kiváló súlyt fektetni, vagyis a kancákat a rendelkezésre álló  mének közül azzal kell meghágatni, mely után a legjobb csikók  várhatók. A ménnek lehetőleg azon tulajdonságokkal kell birnia,  melyeknek elérése célul tűzetett ki, továbbá lehetőleg kevés  hibája legyen, és ne legyenek oly hibái, melyek a kancán is  előfordulnak, mert azok akkor biztosan átmennek a csikóra is; a  ménnek továbbá egészségesnek és családi betegségektől mentnek  kell lennie; nagysága helyes viszonyban álljon a kanca  nagyságával; szőrszine keresett (sötét) legyen, és kora csak  kivételesen haladja meg a 16 évet, az igen fiatal vagy az igen  vén mén után ritkán lehet jó csikót nyerni. A lovat 3-4, sőt a  telivérlovat gyakran csak 6-7 éves korától kezdve használják  tenyésztésre, de azután addig használják, mig termékenynek  mutatkozik (20-25 éves koráig), 1 ménre 50-60 kancát számítanak.  A hágatás tavasszal rendesen kézből történik, csak szilajon  tartott ménesekben van a csődör a kancák között, és födöz  tetszés szerint. Hágatás előtt többnyire kipróbálják a kancát,  hogy a mént fölveszi-e s e célra nemes anyaggal biró ménesekben  csekélyebb értékű próbaméneket tartanak. A kanca átlag 11  hónapig vemhes; a vemhesség első felében nem kiván különös  gondot, de a második felében jobban kell etetni, s nem szabad  gyorsan hajtani, mert attól elvetél; másrészt azonban az  istállóban sem kell sokat állni hagyni, mert a mérsékelt mozgás  jól hat reá. Az ellés a kancánál könnyen megy; ellés után a  kancát néhány napig gyengén tartják, azután jobb etetésre térnek  át, s főleg oly takarmányféléket etetnek, melyek kedvezően  hatnak a tejelválasztásra. Az újdonsült csikó 4 hetes koráig  csak tejjel él, azután szénát és zabot is kap, s 4-5 hónapos  korában fokozatosan elválasztatik. Az elválasztott csikóval az  első évben főleg csak elegendő zabot és szénát etetnek a  következő években nyáron lehetőleg csak a legelőn, télen pedig  szénán és szalmán tartják, de értékesebb csikókkal még a 2-ik,  sőt 3-ik évben is etetnek kevés zabot. A tenyésztésre nem  alkalmas méncsikók 1 éves korban kiheréltetnek. A csikóra igen  fontos, hogy sokat mozogjon, és hogy világos és tiszta levegőjü  istállóban tartassék. A lovak etetése főleg csak istállóban  történik, illetőleg csak a ménesbeli lovak és a csikók vannak  nyáron a legelőn. A ló fő tápláléka a széna és a zab, mely  utóbbi egész szemüen, de szalmaszecskával keverve oly  mennyiségben használtatik etetésre, amily mértékben munkára  használják a lovat, de kevesebbet érő s nehéz lovaknál a zabot  1/3-1/2 részéig tengerivel vagy más szemes vagy kereskedelmi  (hulladék) takarmánnyal is lehet helyettesíteni; a lovakkal  azután még szénát, szalmát és nyáron zöld takarmányt is etetnek,  ellenben a gyök- és gumós takarmányok, valamint a vizenyős gyári  hulladékok lehetőleg mellőztetnek. Fontos még a lónál a test  naponkénti tisztítása is, mi csak a legelőn tartózkodó lovaknál  fölösleges, de az istállóban tartottaknál már az elválasztott  csikónál kezdendő meg. Magyarországban a statisztikai évkönyvek  szerint kerek számban 2 millió ló van.