3. A KÁNYA.

Egyéb neve: vörös kánya, fecskefarkú kánya, villásfarkú kánya,
kurhejjá, hejő, tikhordó kánya, saskánya.

(Milvus milvus Cuv.)

KÁROS.

3. A KÁNYA.

Leirás. Nagyobb a hollónál, hosszabb szárnynyal és farkkal: fölszine rozsdavörös sötét szárfoltokkal és szegésekkel; farka nagyon villás. A tojó kevésbbé szines, a fiak még kevésbbé azok. Lába gatyás, csűdje meztelen, karma elég erős, hegyes; csőrének felső kávája kertészkés alakú. Szemcsillaga ezüstfehér; csőre tövén sárga viaszhártya. Merész tekintetű, szép röpülésű ragadozó madár, mely leginkább a sikság erdeinek legmagasabb fáira rakja fészkét; fészekalja 2-3 ritkán 4 tojás, zöldes fehér földön agyagos foltokkal, irásokkal és pontokkal tarkálva.

Élete módja. Röpülése igen szépen kerengve-lebegő és néha nagy magasságba is viszen; de prédáját a földről szedi és ekkor közel a föld szinéhez úszva-röpül, hogy prédáját közelről érhesse. Felszedi az egeret, a gyikot, a kigyót, a még tehetetlen madárporontyot; de különösen ráveti magát a még pelyhes csirkére, libára, kacsára, szóval a baromfira. Ezért különösen káros. Ezt csak az enyhiti meg, hogy igen gyáva, annyira, hogy a jó kotló még el is veri.

A libalegelő szegény mezitlábosainak tavaszszal, a mikor a zsenge gyepet a pelyhes majorságnak nagy sokasága szinte elboritja, nagy réme a kánya és a mikor meglebben a tájon, a libaőrző gyerekek bizony neki szaladnak kiáltással, kendőlobogtatással, dobálással ugyancsak riasztják a gonosz madarat, legtöbbször sikerrel; de néha bizony nem és akkor odahaza bizony elkövetkezik a hadd el hadd. - A kánya sehol sem gyakori; de nálunk még jócskán van. Télire tőlünk melegebb tájra vonúl, József-nap körül ismét itt terem.