14. A TÖVISSZÚRÓ GÉBICS.

Egyéb neve: vasfejű, vasfejű gábor, vasfejű gaborján, vasgaborján, nagyfejű gábor,
törökveréb, csettegető, koszorús gébics.

(Lanius collurio L..)

KÁROS.

14. A TÖVISSZÚRÓ GÉBICS.

Leirás. Csak pacsirta nagyságú, de egész formája és szinezete, még inkább élete szerint igazi gébics. Fejebúbja, tarkója szép szürke, dolmánya vörösbarna: összetett szárnyán semmi tükörfolt sem látszik. Hasafele rózsaszinű, begye fehér; a szemen át a fül felé széles, fekete pászta. A fark középső tollai rozsdabarnák, a szélsők tövükön fehérek. A tojóka melle halavány, hullámos rovott csíkokkal. Orra kampóska, a felső káva fogszerű kimetszéssel. Fészke leginkább bokrokban áll, fészekalja öt-hét tojás, világos földön finom, sötétes foltozattal, mely hol a tompább, hol a hegyesebb végen koszorúformára is tömörül.

Élete módja. A tövisszúró gébics leginkább az erdőszélek- és utmenti bokrosokat, ezek között kivált a galagonyásokat és kökényeseket szereti; de beveszi magát a kertekbe is. Többet öl, mint a mennyit elkölthet és ezért a fölös prédát tövisekre szurkálja, inkább «karóba húzza», hogy később a mikor ismét megéhezik és friss préda szerzésére nem igen kedvező az idő, a felpeczkelt fölösleghez fordúlhasson. Igy kerül a tövisre a tücsök, a kabócza, cserebogár, de - fájdalom! - a fészekből rabolt madárporonty is. Minthogy pedig a tövisszúró gébics tartja a kerületét, bizony kirabolja minden kis madárnak a fészkét.

Igy ki kell mondani reá a kertekben a szentencziát, hogy bizony ezt a csettegető farkcsóválót ki kell irtani. Legelők szélén álló bokrosokban inkább közömbös madár, mert ott még az egérbe is belevághatja csőröcskéjét: de kertben káros, mert kiöli a legkedvesebb és leghasznosabb szárnyasokat: a poszátákat és hasonlókat.

Különben vándormadár, mely elég korán indúl őszkor és csak Szentgyörgy táján vetődik vissza hozzánk. Kitünő utánzó énekes, ki eltanúlja még a fülemüle dalát is s evvel megtéveszti az embert és a madarat.