17. A SZARKA.

Egyéb neve nincsen.

(Pica pica L.)

KÁROS.

17. A SZARKA.

Leirás. Feje, nyaka, begye, háta, farokalja, farcsíkja és czombja fekete, ellenben melle és hasa, szárnyafedői és a nagy evedzők belső fele fehér. Ezek együttesen tarkává teszik a madarat. Farka hosszú, ékalakra metszett, zománczos fényű, úgy a szárnytollazat is. Fészkét fákra rakja s a teljes fészek a madárépítkezésnek egyik remeke; csészéje sárral van kitapasztva és erre boltozatosan tövistető borúl, a melyben oldalt van a bejáró; fészekalja négy, néha hét tojás, szürkészöldes alapszinen, sötétebben szeplős.

Élete módja. Rendkívül okos, ravasz és számító madár, mely noha sokszorosan az emberrel tart, mégsem válik bizalmassá; de már szemtelenné igen, mert kilesve az alkalmat, egyszerre csak leszáll, pelyhest lop és: vesd el magad! Disznóöléskor ugyancsak körülüli a többi varjúfélével a pörkölő- és bontó-helyet, órán át lesve és a mint kileste a pillanatot, leszáll, elkapja a prédát és már ismét ott van a ház, a kazal tetejében. Kemény télen beveszi magát az udvarokba, leszáll a falu piaczára, csipdes, a hol csíphet. Az uton, a vetéses táblákat szegő ákáczsorokban különösen szeret fészkelni, mert ott tágas tere van a szarkaműködésnek; egyfelől dézsmálja az aprómadarak fészkét s evvel árt, másfelől szedi a pajodot, a kukaczot, a sok gonosz bogárságot, a mivel azután használ. De a kár, a melyet okoz nagy s ezért ritkítani kell.

Hogy a szarka is rájár a fényességre, innen a hasonlat:

Lop, mint a tolvaj szarka.

És hogy szépen fénylő, jó hosszú, de mégis csak gyenge a farka, innen ered a közmondás:

Sokat akar a szarka, de nem bíri a farka.

Az pedig, hogy a háztájon fészkelő szarka cserreg, mikor ember közeledik a háztáj felé, szülte a közmondást, hogy:

Cserreg a szarka, vendég jön.